Ismétlődés
Kihagyás
Egy pár napja, pontosabban három napja nem csináltam a gyakorlatokat, egyáltalán. Ennek az az oka, hogy az eddigi gyakorlás hatására az ízületeim úgy belobbantak, hogy szinte meg se tudtam mozdulni. Még mielőtt azt mondanánk, hogy "na, ezt érted el a jógázással", sietek kijelenteni, hogy ez nem a gyakorlatok hibája, hanem az enyém. Túlzásokba estem, mert azt hittem, hogy ez nekem jobban és gyorsabban fog menni, mint azoknak, akiknek a leírását olvastam, vagy mint a könyvben is olvasható. Hát nem. Tulajdonképpen az volt a baj, hogy gyorsabban emeltem az alkalmanként elvégzett gyakorlatok számát, és jóval tovább tartottam ki az egyes mozdulatokat, mint az ajánlott időtartam. Ráadásul a légzéseket sem tudom egyeztetni még a mozgással, tehát látszik, hogy itt nem a gyakorlatok a ludasak, hanem én, aki végzi őket.
Ma újra megindultam velük, visszatérve az ötös ismétléshez gyakorlatonként. Hiányzott, ez érezhető volt a testemen, de azt is érzem, hogy kár volt ennyit kihagyni. Egy helyen ezt írja egy gyakorlott ember: "Több éve végzem a gyakorlatokat, egyetlen napot sem érdemes kihagyni. Ajánlott reggel korábban kelni, hogy jusson rá idő. Korán reggel az embernek sokszor mozogni sincs kedve. Javaslom, hogy ilyenkor se hagyd ki a jógát. Ekkor végezd a gyakorlatokat kevesebbszer, legalább háromszor. A gyakorlatok végzése közben folyamatosa figyelj magadra. Figyelj a testedre, figyelj arra, hogy szimmetrikusan mozogj. Figyeld, hogy mely oldali izmok feszülenk jobban, melyek merevebbek vagy nehézkesebbek." Na, én ezek ellen a "szabályok" ellen vétettem, de az ember igyekszik tanulni a saját hibáiból is.
A sorban a negyedik
Ez a csuda negyedik gyakorlat... Ha itt vesztené el valaki a türelmét, erejét vagy legfőképpen: a kedvét, annak csak javasolni tudom, hogy ne adja fel. A gyakorlat úgy néz ki, hogy ülünk a földön kinyújtott lábakkal, két kezünk tenyérrel lefelé a testünk mellett. Állunkat előrehajtjuk a mellkasunkra, amíg bírjuk, és ahogy lassan hátrahajtjuk a fejünket, a két kezünkre támaszkodva úgy emeljük fel a derekunkat, hogy karunk és lábunk, valamint a padló és a testünk párhuzamosak legyenek. Ezt feszítjük [hivatalosan: "kitartjuk"] addig, amíg jólesik [gy.k.: amíg bírjuk], majd visszatérünk a kiinduló helyzetbe. Ezt kezdetnek ötször szerettem volna megcsinálni, de már az elsőnél komoly gondok merültek fel a kezeim/karjaim teherbírásával [napi 100+ fekvőtámasz, ugye? Hol is van?], és a derekam kitartásával. Ott rögtön arra gondoltam, hogy aki ezt huszonegyszer megcsinálja, az valószínűleg benne lesz vele a tévéhíradóban, meg arra is gondoltam, hogy akkor itt és most abba is hagyom, ez meghaladja az én erőmet.
Közben eltelt egy hét: nem haladta meg az erőmet. Itt lejjebb írtam, hogy azért csak sikerült megcsinálni a negyediket is. Mára -egy hét után- eljutottam oda, hogy alig várom, hogy sorra kerüljön ez a programpont, és mindig eggyel-kettővel többet csinálok, mint ahány darabnál egyébként tartok. A hasonlat, miszerint ezzel a gyakorlatommal még elég sokára fogok illusztráció lenni egy ilyen témájú könyvben - továbbra is fennáll, de lehet, hogy nekem nem is ez a célom az egésszel.
Kiegészítés
Egy weboldalon, ahol a gyakorlatokkal foglalkoznak, ezt olvasom:
"A rítusok megfelelõen elõkészítik és segítik a meditáció iránt
érdeklõdõket. Helyes, ha elõbb a rítusokat végzik el, és utána
meditálnak. Ha nem is meditálunk, lehet, hogy a rítusok után kedvünk
támad arra, hogy csendben üljünk, lazítsunk, rendet teremtsünk a
gondolatainkban. A sorozat elvégzése után feküdjünk nyugodtan hanyatt
vagy 10-15 percig. Mivel a lazítás kritikus szerepet játszik a testi
gyógyulásban, ez csak még jobban elõsegítheti a rítusok jótékony
hatását."
Ez tetszett különösen: A sorozat elvégzése után feküdjünk nyugodtan hanyatt vagy 10-15 percig. :) Ez nálam mindenféle tanács nélkül is működik, gyakorlatilag az első hatása a mozgássorozatnak ez, hogy heverek a szőnyegen és várom a mozgás kiváltotta kedvező hatásokat [gy.k.: meg se tudok mozdulni pillanatnyilag].
A lazításról [meditációról] telejesen igaz, amit az idézet ír.
Mitől működik?
Semmit nem értek a csakrákhoz, és a bennük meglévő energia-áramláshoz. Ezt a képet sem szeretném itt elmagyarázni. Annyi viszont biztos, hogy az öt gyakorlat az egész testet átmozgatja, ebből következően mind a hét energiaközpontunkat mozgásba hozza, és természetesen ezeknek az úgynevezett csakráknak a mozgása hatással van az ember egészségére. A gyakorlatsor hatásairól azt olvastam valahol, hogy például jelentősen megnő az ember aurája a rendszeres gyakorlás hatására.
Arra gondolok, hogy ez fog történni: a gyakorlatok folyamatos végzése hatására ezek az itt említett energiaközpontok elkezdenek egészségesen, a normál állapotnak megfelelően működni, egymás után mindegyik. Miután az összes már rendeltetés-szerűen működik, ettől helyreáll az ember fizikai és mentális egészségi állapota, és az a továbbiakban is fennmarad.
Meglátjuk. Mindenesetre három napi gyakorlást követően úgy néz ki, hogy errefelé vezet az út.
Az első
Cserháti Zsuzsa után szabadon: a jóga meg én, nem jöttünk össze sohasem. De aznap este már olyan mértékben éreztem a hiányát egyfajta egészséges mozgásnak, hogy semmilyen és semennyi fekvőtámasz, semekkora séta a környéken nem volt megfelelő ennek a pótlására. Délután négy óra körül elolvastam Kelder könyvének a gyakorlatokra vonatkozó részét, és úgy gondoltam, hogy na, kezdjük el.Elkezdtem. A könyvet egy kis székre kitámasztva, és abból nézve a gyakorlatokat, megcsináltam őket, ötször ismételve. Hogy miért ötször - nem tudom, nem volt információm róla, hogy kezdetben mennyi elegendő. Arra gondoltam, hogy amennyit bírok belőlük. Ötöt bírtam, bár a negyedik gyakorlat eléggé feladta a leckét. Mindegy, megcsináltam.
A hatásai: remegett kezem-lábam, szakadt rólam a víz, minden tagom bizsergett, és közben éreztem, hogy itt valami nagy dolog történt, bár látszólag csak "tornáztam".
Később.
A kezdeti lelkesedés, ugye...
Egy fél óra múlva már annyira jól éreztem magam, hogy úgy döntöttem, mégegyszer végigcsinálom a gyakorlatsort, ötször ismételve. Végigcsináltam.
Ettől óvok mindenkit, aki kezdő. Elismerem, hogy minden ember különböző, mindenkire más hatással van a testmozgás, de erre azért figyeljünk. Egyszer elég! A cél úgyis az, hogy a feladatsort egy-egy gyakorlás alkalmával 21-szer csináljuk végig. Ezt semmiképpen ne akarjuk az első napon :) Az első feladatsor annyira felhozott fizikailag és mentálisan is, hogy rövid idő múlva ugye, újra végigcsináltam. A hatása: olyan lettem, mint akit feltöltöttek, a hallásom tisztábbá vált, a látásom élesebb lett, éberebb és élénkebb lettem. Már akkor éreztem, hogy az eddigi napi két kávé a továbbiakban sok lesz. Aznap éjszaka -bár egyébként jó alvó vagyok, és akár állva is- nehezen aludtam el, szívverésem szapora volt, és még éjfél körül is aktív és tettre kész voltam. Csak az eddigi, más jellegű élményeimhez tudom hasonlítani: olyan hatás volt a két gyakorlat egymás utáni elvégzése, mint "régebben", amikor úgynevezett energia-italt dobtam be, hogy tovább és jobban bírjam az emberfeletti hajtást. Nos, ez három-négy doboz energiaital hatása volt egyszerre.
Jóga? Ugyan!
Mert nem így indult ez. Tulajdonképpen már évekkel ezelőtt nézegettem a jógát, mi ez, hogy van ez, miért és hogyan. Akkor arra a következtetésre jutottam, hogy erre nekem 1: nincs szükségem, 2: "nincs rá időm". És valóban, akkoriban fiatalabb voltam és úgy éreztem, nincs szükségem rá. Bírtam a munkát, sőt az volt a véleményem, hogy a megfelelő ritmusban végzett munka az maga egy speciális jógagyakorlat, ezért aztán már továbbiakra nincs szükségem. Egyáltalán: olyan távol állt tőlem a jóga mint fogalom és mint gyakorlati tevékenység, hogy itt meg sem próbálom leírni, nem tudnám visszaadni. Belefeledkeztem a munkába, ahogy mindenki más, megfelelően nagy mennyiségű teljesítmény, megfelelően elenyésző pihenés, vagy kikapcsolódás, aminek természetesen az lett a vége, hogy besokalltam, és minden megállt körülöttem. Ehhez párosult testi fizikai állapotom, aminek a végkifejlete az lett, hogy ha fel kellett mennem a házunk lépcsőjén a felső szintre, azt már meggondoltam,mert kihívásnak éreztem, végül igyekeztem elodázni a felhaladást.
És ez volt az a pont, amikor elkezdtem gondolkodni rajta, hogy valami bizony nem jól van, itt vagyok 4x
évesen, és a fizikai állapotom már nekem sem tetszik. Valamit tenni kell.
Időközben megszabadultam attól a napi munkától, ami mind testileg mind mentálisan igen nagy terhet jelentett nekem a mindennapokban. A pihenés heteiben éreztem aztán, hogy hiányzik valami, hiányzik annak az energiának a levezetése, amit eddig a munkámból kifolyólag rendszeresen fölösleges, negatív irányba irányítottam ki magamból, ha egyáltalán.
Fekvőtámaszokat kezdtem csinálni, amikor eszembe jutott és amennyit bírtam. Eljutottam napi néhány százig. De éreztem, hogy ez így nem elég, vagy legalábbis nem az, amit szeretnék.
Egyik este éppen itt üldögéltem a gép előtt, amikor eszembe jutott A könyv. Tizenegy évvel ezelőtt egy utcai árusnál vettem meg Peter Kelder könyvét, A fiatalság forrása - Az öt tibeti jógagyakorlat-ot.
Onnan már csak néhány perc volt, hogy megtaláltam a könyvtáramban, és átolvastam mégegyszer.
És most itt tartok. Gyakorlom, bár nem tartom kifejezett jóga-rajongónak magam. Sőt, nevezzük inkább egyszerű tornagyakorlatoknak az öt tibetit, és mivel érezhetően jótékony hatása van, gyakorolni fogom. Ez a blog itt erről fog szólni: ismerkedés az öt tibeti gyakorlattal, maga a folyamat, az élmények, a következmények és a hatások. Mert ez nekem jó.

